KRESZ módosítások

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. §-a (3) bekezdése a) pontjának 9. alpontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormánya következőket rendeli el.

1.§

A közúti közlekedés szabályairól szóló 111975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 14. § (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(13) Az (1) bekezdés n) p) t) és u) pontjában említett jelzőtáblánál mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője), a betegszállító gépjármű a tilalom ellenére behajthat, ha úti célja a jelzőtáblával megjelölt úton van vagy csak ezen az úton közelíthető meg. A járművel ilyen esetben legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni."

2.§

Az R. 36. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) Az autóbusz forgalmi sávban a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű; az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül

ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetén (117/c. ábra) a kerékpáros,

bb) külön jogszabály* alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt

bba) sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,

bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,

bbc) a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,

bc) betegszállító gépjármű,

bd) személy taxi

közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra - a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve - nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz - a bekanyarodás és kikerülés esetét kivéve - csak ebben a forgalmi sávban haladhat."

*A megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló 33/2000. (XI. 29.) BM rendelet

3.§

Az R. 391A. § (1) bekezdésének b) és e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
Lakó-pihenő övezetbe - a "Lakópihenő övezet" jelzőtáblától a "Lakópihenő övezet vége" jelzőtábláig terjedő területre - csak a következő járművek hajthatnak be:

"b) az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító személygépkocsi, a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 2500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, a betegszállító gépjármű, motorkerékpár és ezekhez kapcsolt pótkocsi, segédmotoros kerékpár, állati erővel vont jármű és kézikocsi, a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű, továbbá az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi;"

"e) az oda építő- és 'tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi;"

4.§

(1) Az R. 40. § (5) bekezdésének i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Tilos megállni:

"i) autóbuszöbölben és autóbusz forgalmi sávban, kivéve a kijelölt megállóhelyen megálló autóbuszt (trolibuszt), villamost, a személy taxit, a betegszállító gépjárművet, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járművet;"

(2) Az R. 40. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(9) A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével és a betegszállító gépjármű a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg."

5.§

Az R. 41. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) A mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével és a betegszállító gépjármű olyan helyen is várakozhat, ahol a várakozást jelzőtábla (61. ábra) tiltja. Korlátozott várakozási övezetben és várakozási övezetben a mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű vezetője a járművével és-az (5) bekezdésben foglaltak szerint, tárcsa használatával egy óra időtartamig - a betegszállító gépjármű a várakozást ellenőrző órával (parkométerrel) vagy jegykiadó automatával ellátott várakozóhelyen, ellenőrző óra vagy jegykiadó automata működtetése nélkül is várakozhat. A kijelölt rakodóhelyre vonatkozó rendelkezés [15. § (6) bekezdése] azonban e járművekre is irányadó."

6.§

Az R. 48. § a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

"(11) A járműre felszerelt menetíró készüléket a jármű vezetőjének és üzemben tartójának a külön jogszabályban* foglaltak szerint kell üzemeltetnie."

*A közúti szállításban alkalmazott regisztráló berendezésekről szóló, a Tanács 3821/85/EGK rendelete

7. §

Az R. 50. § (1) bekezdésének b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép és a paragrafus új f} ponttal egészül ki:

A járműfigyelmeztető jelzést adó berendezését működtetni a következő esetekben kell:

b) a megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó járművön vagy járműszerelvényen, menet közben;

c) a megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó méretű járművet vagy járműszerelvényt rendszeresen kísérő járművön kíséret közben;

d) a radioaktív anyagot szállító járművön menet közben, illetve a szállítmányt rendszeresen kísérő járművön kíséret közben.

8.§

Az R. 511A. § helyébe a következő rendelkezés lép:

"A 13. § (1) bekezdésének g/1) és i/1) pontjában, a 14. § (13) bekezdésében, a 17. § (1) bekezdésének e) pontjában, a 40. § (9) bekezdésében és a 41. § (3) bekezdésében említett jogosultság azt a mozgáskorlátozott személyt, vagy az őt szállító jármű vezetőjét illeti meg, aki külön jogszabály alapján erre engedélyt kapott, és a járművön az engedélyre utaló jelzés van."

9.§

Az R.1. Számú függeléke II. fejezetének k) pontja helyébe a következő rendelkezéslépés a fejezet a következő x) ponttal egészül ki:

A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak

"k) Motoros tricikli: olyan teherszállítás céljára szolgáló motorkerékpár, amelynek szimmetrikus elhelyezésű három kereke van."

"x) Betegszállító gépjármű: külön jogszabály szerint ilyennek megjelölt és üzemeltetett jármű."

9/A §

Az R. 2. számú függeléke a következő zs/4) ponttal egészül ki:

"zs/4)" Közösségi Internet hozzáférési (eMagyarország) pont

10. §

(1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.

(2) Az R. 48. § e rendelet 6. § megállapított új (11) bekezdése a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatályba lépésének napján lép hatályba.

(3) Az R. 48. §(4) bekezdése és az R. 61. § (1)-(2) bekezdése a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatályba lépésének napján hatályát veszti.

© 2017 Kiskun Autósiskola - Minden jog fenntartva! | Design by W3layouts